Régen a jó hagyományt megtartva. Minden évbe volt utcabál, ilyenkor az idősek és a fiatalok is összegyűltek, beszélgetni, táncolni, és mulatni egy jót. Sajnos ez mára megszűnt
Amint azt jól lehet látni Miszlán pár évvel ezelőtt volt rendes Posta is, ami mára már könyvtár lett. Itt még fent van a Posta felirat mára az már lekerült. Itt a gyerekek néha össze gyűlnek és játszanak.
Ezen a csodás tályon, sok vad él,
Miszlának két halastava van. Régen mind a két helyre jártak horgászni, de mára már csak ide járnak. Idegen helyről is szeretnek idejárni. Régen ez a halastó szabad volt, a halászat is ingyen volt. Még úszni is szerettek benne. Mára már van egy őr aki itt lakik. És már megvan szabva hogy mettől meddig lehet lenni. És persze a halért is fizetni kell.
A volt ovoda. Ma üresen áll, és a gyerekek egy másik településre járnak ovodába. Pár éve zárt be.
Miszlán, az a szokás megmaradt, hogy veteménnyezzenek. Amint lehet dolgozni a kertbe, már csinálják is, és jó benézni a kertbe és látni hogy milyen szép. Mostanában az időjárás pusztítja a kerteket sajnos.